Beszámoló Gyömrőről PDF Nyomtatás E-mail
Eredmények: Társasági Ulti Bajnokság
Írta: Vizi Béla   

Gyömrői Társasági Ultiverseny 2. forduló:


Kezdjük az elején: Mint mindig, a legmesszebbről jövő versenyzők, érkeztek meg legelőször……!

Szegedi Barátaink kitörő örömmel fogadtak, amikor megérkeztünk, mintha Ők lettek volna a meghívók, sorry, de igazuk volt!!

Kezdtek jönni az ultisták, Valéria asszony, mint a Gyömrői Ulti Klub vezetője, valamint a Szövetség Háttér munkása (ezt Ő találta ki), remekül szervezte az adminisztrációt. Először Valéria asszonyhoz kellett járulni! Miután az Úrnő asztalától szabadultak, megihatták a fogadó „páleszt”, bár ezt a sporttörvény tiltja, mivel ez tiltott doppingszer (lásd öttusa) mi ezt nem vettük túl komolyan. Sok helyen ezért hívják a pálinkát célzó víznek.

Sajnos megint, de reméljük utoljára, kellett várnunk a 31-es út átépítése miatt eltévedő Ultistákra….. No, de hála a technikának (telefon), a késett versenyzők is bekerültek az indulók sorsolási listájára és így nem maradtak ki!!!!!

Már sok versenyen vettem részt, de most történt meg először, hogy nem a szabályok megvitatásával kellett kezdenünk. Jóllehet, ezt az is elősegítette, hogy az első bálozó (versenyző) kollégáknak felhívtuk a figyelmét a Szövetség szabályzatára. Mivel ez nyomtatásban is az érdeklődők rendelkezésére állt és ezt böngészték, egy-két kérdés után az Újoncok is megértették, és tudomásul vették a licit táblát!

9. 35-kor kezdtünk. Mivel 37 versenyző nevezett, így egy „erő-nyerő”-vel indultunk.

Már a negyedik forduló után többek bél-bolyha kikészült, ugyanis már érezni lehetett a kemencében sülő „kaja” illatát!!!!

No de Fábián Laci nem engedett, a hatodik forduló után tálalt, mit tálalt…..?! ALKOTOTT!!

Miután mindenkit degeszre etetett, kemencében sült hús krumplival, plusz savanyú és eszméletlenül finom gyömrői kenyér volt a menü(már előre rendeltek ebből a kenyérből többen is) nagyon nehezére esett mindenkinek az újrakezdés….

Na de hajrá és nyomta mindenki rendesen…. A nyolcadik fordulónál jött egy pici gond, ugyanis az informatika nem adott versenyállást!!!! Nem véletlen, ugyanis az eddigi versenyeken sokszor, jogos, vagy esetleg jogosnak vélt „intrikák” miatt igen éles viták kerekedtek. Az Elnökség határozata értelmében a nyolcadik forduló után nem adunk Verseny Sorrendet! Így elkerüljük a vitákat. Nem is volt probléma!

Formabontó módon, kicsit a Gyömrői SE.-t „fényezve” az első három helyezett a kupák mellé, a Gyömrői SE- t bemutató nagyon szép albumot kapott. ( megjelent 500.példányban) A 13.-ik helyezet egy nagyméretű levéltárcát, és a legpechesebb versenyző citrommal kibélelt kupával lett jutalmazva.

A tanulságot levonva: a következő Elnökségi ülésen , vitassuk meg illetve hozzanak az Illetékesek határozatot arról, hogy a nevezési idő utáni jelentkező csak mint néző vehessen részt a versenyen!!!!

Mindenki nagyon jól érezte magát, igazán baráti volt a légkör. Senki nem távozott rossz szájízzel, és várják a következő fordulót.

Felmerült, hogy másféle „kaját” is lehessen előzetesen rendelni. Pl: zsírszegény, vegetáriánus, lisztérzékeny, stb., stb.….

A jövőben erre is kell figyelnünk, sőt a verseny kiírásoknál ezt mindenkinek ajánljuk!

Ez a verseny is bizonyította: az ultisok egy nagy-nagy népes, mondhatnánk kissé bohém közösség, kik igazán élvezettel művelik ezt a Hungarikum játékot.

Találkozunk a III.-ik selejtezőn Monoron.

Vizi Béla

 
 

Aktivitás

Oldalainkat 5 vendég böngészi

Látogatók száma

473310

Feliratkozás új hírekre


Feliratkozás
Leiratkozás

Hirdetés

Index - Tech